Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Céljaink

(a Börzsönyi Nemzeti Tanács nyilatkozata alapján)

Mi, akik a Börzsönyben összegyűltünk, egyetértünk abban, hogy hazánk és társadalmunk súlyos megpróbáltatást él át, amely jövőjét veszélyezteti. Úgy döntöttünk, hogy megtesszük, amit tehetünk e veszély elhárítása érdekében, hogy élhető jövőt hagyjunk utódainkra. Elhatároztuk, hogy félre téve azokat a dolgokat, amelyek elválasztanak minket egymástól, azokra a tennivalókra összpontosítunk, amelyek összekötnek, és arra törekszünk, hogy sorsunk feltételeit magunk határozzuk meg abból kiindulva, hogy e létfeltételeknek a természettel és az isteni törvényekkel egyaránt összhangban kell lenniük. Ennek érdekében az alábbi közös célokban állapodtunk meg:

  1. A történeti alkotmányra alapozott közjogi és államrendszer létrehozása.
  2. Nemzetegyesítés. A magyar nemzetnek mindenki tagja, aki magyarnak vallja magát, függetlenül lakhelyétől, és részére a magyar állampolgárságot – később meghatározandó feltételek szerint – meg kell adni. Az elszakított nemzetrészek képviselőinek bevonása a nemzetet alapvetően érintő döntésekbe.
  3. Kisebb, két kamarás parlament létrehozása. A választójogi és népszavazási eljárás reformja, a csalás lehetőségeinek kizárása. Meghatározott időre és programmal megválasztott képviselők láthassanak el csak népképviseletet, helyi és országos szinten egyaránt. A képviselők vállalják a felelősséget tetteikért, legyenek felelősségre vonhatók, visszahívhatók.
  4. A nemzet hosszú távú céljait szolgáló nemzeti vagyonelemek közösségi tulajdonba vétele, közösségi tulajdonban tartása.
  5. A nemzet érdekein alapuló önálló magyar külpolitika.
  6. Helyi és közösségi pénz használata lehetőségének megteremtése, a Nemzeti Bank alárendelése a népképviseleti szerveknek.
  7. Az államadósság összetevőinek felülvizsgálata, jogosságuk megállapítása, a megszüntetésükre, illetve átütemezésükre vonatkozó tárgyalások megkezdése.
  8. A jogok és kötelezettségek arányának helyreállítása. Visszaélésszerű joggyakorlás tilalma, rendeltetésszerű joggyakorlás kötelezettsége.
  9. Közös felelősségvállaláson alapuló magyar honvédelem megteremtése. A magyar katonák jöjjenek haza, a külföldiek pedig menjenek haza.
  10. Átlátható közpénz-kezelési rendszer létrehozása, a visszaélések szigorú büntetése. A tisztességtelenül megszerzett vagyonok felülvizsgálata, és a kárpótlásokból, privatizációból kimaradtak anyagi-erkölcsi jóvátétele.
  11. Az ésszerűtlen nagyberuházások felülvizsgálata.
  12. A nemzeti tájékoztatás minőségi követelményeinek megfogalmazása és érvényesítse.
  13. Az állam és az önkormányzatok közjogi és gazdasági egyensúlyának megteremtése, az önigazgatás lehetőségeinek növelése. Önkormányzati rendvédelmi szervek felállítása (vadőr, halőr, mezőőr, csendőr).
  14. A népi hagyományokra is támaszkodó oktatási program az oktatás minden szintjén. A nemzeti jelképek és a hagyományok védelme. A léleképítő művészeti alkotások támogatási rendszerének kidolgozása. Az egyházak társadalmi súlyának helyreállítása.
  15. A családok védelme, a közösségek újrateremtésének ösztönzése.
  16. Nemzeti egészségügyi és nyugdíjrendszer kialakítása, segélyezési gyakorlat reformja.
  17. A földdel teremtő munkát vállalók földhöz juttatása, közbirtokosságok visszaállítása
  18. Programadás az állás nélküliek számára – a helyi erőforrásokra alapozott munkahelyek megteremtésével boldogulás helyben, térségi illetve kistérségi továbbképző központok felállítása (átképzések, pl. népi mesterségek, biogazdálkodás, stb.).
  19. A találmányok, a kutatás, fejlesztés kiemelt támogatása, a gyakorlati megvalósítás segítése. A termelőüzemek magyar tulajdonba kerülésének ösztönzése.
  20. A magyar termékek elsődlegessége, forgalmazásának segítése. A kereskedelem magyar kézbe vételének elősegítése.
  21. Minden tevékenységben az élő környezettel való összhangra törekszünk.

 

A fenti célok másokkal kiegészülhetnek, de jelzik azokat a súlyponti kérdéseket, amelyekben elengedhetetlennek tartjuk a cselekvést. A fenti célok megvalósítása érdekében elhatároztuk, hogy Szervezői Testületet hozunk létre, amely véleményt nyilvánít képviseletünkben. Várjuk azon szervezetek, személyek jelentkezését, akik a fenti célokkal egyetértve, az ország újjáépítésében, az élhető Magyarország megteremtésében velünk összefogva, a fennálló hatalmi berendezkedéstől, politikai pártoktól függetlenül részt kívánnak vállalni.

Célunk, hogy felderítsük hazánk állapotát, meghatározzuk a nemzet jövője szempontjából legfontosabb lépéseket, munkacsoportokat hozzunk létre ezek kidolgozására, új alapokra helyezett népképviseleti és információs rendszert állítsunk fel, és a szükséges lépéseket megtéve 2009. augusztus 21-22-23-ra országos gyűlést hívhassunk össze, ahol rendelkezhetünk saját sorsunkról.

Budapest, 2009. február 1.